London 2012 – Sidi hatodik a kisöbű szabadpuska összetett számában

Sidi Péter a hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján. A szám komáromi világ- és Európa-bajnoka az alapversenyben 1168 körrel – három társával együtt – a nyolcadik helyen zárt, és a szétlövésben drámai körülmények között, 0,1-es különbséggel végül beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A hátránya viszont jelentős, 12 környi volt az élen álló olasz Niccolo Camprianival, a játékok légpuska számának ezüstérmesével szemben, de még a dobogótól is három körrel volt lemaradva.

Sidi jól kezdte a tíz, álló helyzetű lövésből álló finálét, négy lövés után a hetedik, hetet követően pedig a hatodik helyen állt. Innen viszont már nem tudott előrébb lépni az alapversenyben összeszedett hátránya miatt. A magyar sportlövő 101 körrel az egész fináléban a második legjobban célzott, ennek köszönhetően jött fel pontszerző helyre. A döntőben az utolsó lövésével végül az ezüstérmet megcsípő dél-koreai Kim Dzsong Hjun volt pontosabb nála.

 

Sidi 1269 körrel fejezte be a versenyt. Az aranyérmet az alapversenyt nagy fölénnyel, 1180 körös olimpiai csúccsal megnyerő olasz Niccolo Campriani érdemelte ki.
Eredmény:
kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett, olimpiai bajnok:
————————————————————
Niccolo Campriani (Olaszország) 1278,5 kör (alapverseny: 1180 kör)
2. Kim Dzsong Hjun (Koreai Köztársaság) 1272,5 (1171)
3. Matthews Emmons (Egyesült Államok) 1271,3 (1172)
…6. SIDI PÉTER 1269,0 (1168)

forrás: MTI
MTI fotó: Kollányi Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

fourteen − = ten