Véget ért Magyarország első 24 órán át tartó lőversenye, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia közösen szervezett. Az egyedülálló megmérettetésen 23 igen elszánt és jól felkészült versenyző mérte össze tudását. Az indulók rendvédelmi dolgozókból, katonákból és sportlövőkből álltak, tehát a civil fegyverforgatók most összemérhették tudásukat a hivatásos állománnyal egy olyan versenyen, ahol szinte minden volt, kivéve a pihenést, a verseny ugyanis 24 órán keresztül – a napkelte és napnyugta idejét leszámítva – megállás nélkül pörgött.
A fizikailag és mentálisan is kihívást jelentő feladatok két egymás mellett folyamatosan működő pályán kaptak helyet, ahol az egyik oldalon Keresztesi Zsolt neve hangzott el gyakran felmenőivel egy mondatban, a másik oldalon Csomán Jánost akarták célanyagként látni. A 24 Hour Challenge az elképzelések szerint minden évben megrendezésre kerül majd, melyekbe a mostani versenyből nyert tapasztalatokat is beépítik a szervezők.
Helyezési lista:
1. Seres László
2. Jarábik Zsolt
3. Parrag Norbert
4. Lencsés Péter
5. Zerkowitz Miklós
6. Rózsa János
7. Ódor András
8. Nagy Gergő
9. Majoros Tamás
10. Kovalik László
11. Kálinger Roland
12. Fábián Péter
13. Radics László
14. Angeli János
15. Belme Attila
16. Varga László
17. Vida Attila
18. Kovács Vojtech
19. Gula Sándor
20. Bondár Gyula
21. Volter Zoltán
22. Dr. Cserháti Anita
23. Csizmadia Attila