Tavaly decemberig több eljárás indult orvvadászat miatt, mint egy évvel korábban; a nyáron hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) a mostaninál részletesebben szabályozza a természetkárosítást – írja a szerdai Magyar Nemzet. Míg 2011-ben az első tizenegy hónapban 60, egy évvel később 63 hatósági eljárás indult orvvadászat miatt – tudta meg a lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A hatályos jogszabályok egyaránt büntetik azt, aki tiltott eszközzel, valamint tiltott módon vadászik vagy halászik. Az új Btk.-ban változnak az orvvadászatra vonatkozó előírások. Már nemcsak a vad elejtése számít, hanem az is bűncselekmény, amikor a vadat még nem ejtették el, de a magatartás erre irányul.
Büntethető lesz az úgynevezett külső orvvadászat (amikor az orvvadászatot nem vadász követi el) és a belső orvvadászat (amikor a vadászok idegen vadászterületen végeznek vad elejtésére, elfogására irányuló tevékenységet anélkül, hogy bérvadászként, vendégvadászként erre engedélyük lenne) is. Büntetendő az a magatartás is, amikor vadászati tilalmi idő hatálya alá eső vadfaj egyedét ejtik vagy fogják el. Orvhalászat alatt ugyanakkor a jogosulatlan halfogásra irányuló tevékenységet érti a jogalkotó, de csak a halászhálóval vagy más halászati eszközzel folytatott orvhalászat számít bűncselekménynek, a horgászbotos halfogásra nem vonatkozik az új Btk. rendelkezése.
forrás: MTI