VADHOF 2013 – Vadász-, Horgász- és Fegyvervásár

A nyár utolsó hétvégéjén rendezték meg első alkalommal Vadhof 2013 kiállítást. A vadász-, horgász- és fegyvervásár legfőbb célja a vadászat, horgászat népszerűsítése, valamint hogy a hazai és a határon túli magyar kistermelők, manufaktúrák és alkotók is bemutathassák portékájukat a nemzetközileg is ismert gyártók mellett. A kiállítás és vásár méltóképp ünnepli az idénykezdést, ahol a vadászok még szarvasbőgés előtt megoszthatják tapasztalataikat, eszmét cserélhetnek, valamint megtekinthetik a kiállított termékeket.

A GUNMAGAZIN stábja a jeles esemény megnyitójára érkezett, ahol megtudtuk, hogy a kezdeményezésnek folytatása is várható, a szervezők ugyanis minden évben szeretnék megrendezni a Vadhof Vadász-, Horgász-, és Fegyvervásárt, hiszen ezen a rendezvényen azon kiállítók is képviseltethetik magukat, akik esetlegesen egy nagyobb, drágább kiállítást nem tudnának finanszírozni. A megnyitó ünnepségen többek közt részt vettek a Vadhof fővédnökei, így Cseke Sándor, a Vadászújságírók nemzetközi Szövetségének elnöke, Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Krivács András a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Oláh Csaba a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke valamint Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

four + four =