Növeli a gyártási erőforrásait és több millió eurót fektet új gyártástechnológiák bevezetésébe. A RUAG Ammotec, Európa vezető lőszergyártó vállalata jelentős mértékben bővíti a gyártási kapacitását, valamint új berendezéseket is beszerez, amelyekkel növeli a német, svájci, svéd, magyar és az amerikai üzemei kihasználtságát. A légi- és űrközlekedéssel, valamint biztonság- és haditechnikával foglalkozó RUAG Ammotec történetének eddigi […]
Author Archives: johnuram
Az elmúlt két év során Csomán Jánossal és stábunkkal több oktatási jellegű anyagot is forgattunk a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal és az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjával együttműködve. Az első két anyag kimondottan rendvédelmi illetve honvédségi belső használatra készült, melyeket legnagyobb örömünkre mind az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola, mind a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara felvette lőkiképzési […]
Természetes élőhelyükön és a mezőgazdasági területeken is sok kárt okoznak a nagyvadak heves megyében, gyéríteni kell az állományt – számol be a heol.hu. Folyamatosan növekszik a nagyvadállomány Heves megyében. A vadászatra jogosultak gímszarvasból öt és fél ezres, vaddisznóból négy és fél ezres, őzből közel 13 ezres, muflonból pedig több mint 2300 darabos törzsállományt becsülnek. A […]
A Machine Gun Tours idén első alkalommal rendez lövészeti napot a sorozatlövő fegyverek kedvelőinek. Az „őrületes géppuskázás” során a résztvevők kipróbálhatják a több mint hatvan sorozatlövő fegyvert, melyek az 1. Világháborútól napjainkig ölelik fel a fegyvertörténelmet. Külön csemege, hogy az érdeklődők részesei lehetnek egy BVP-1 típusú harckocsi szimulált bevetésének, illetve a jelentkezőknek alkalmuk nyílik lőni […]
2013 október 12-én kerül megrendezésre a Schmidt-Bender Kupa 2013 lövészverseny, melyen vadász és preciziós kategóriában is indulhatnak a nevezők. A részletes versenykiírás a www.sigsaueracademy.hu weboldalon található!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mint az IPA (International Police Association) magyar szekciójának tagszervezete minden évben több versenyt is szervez, ezek egy része pontlövész verseny, a másik fele pedig szituációs jellegű, ez utóbbi kategóriába tartozik a most hétvégén megtartott nemzetközi IPA NAV dinamikus lőverseny második fordulója. A versenyeket minden alkalommal kiváló, sportszerű társaság valamint ötletes […]
Ezen minisorozatunk leginkább a rádiózás szerelmeseinek szól, melyben különféle felhasználási területre szánt kommunikációs eszközöket mutatunk be a belépő szintű rádióktól a komolyabb modellekig bezárólag. A túrázók vagy hajózók számára is kimondottan hasznos kiegészítőket a DND Telecom Center munkatársa, Szőcs Zoltán mutatja be, aki a készülékek legfontosabb funkcióit sorolja fel. A japán gyártó az IC-M421 hajórádió […]
A teljes egészében acél építésű Baikal MP-654K Makarov légpisztoly igen nagy népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy 2003-ban Oroszország száz legjobb terméke közé választották. Az általunk kipróbált ötödik generációs modell külsejét tekintve már sokkal közelebb áll az éles verzióhoz, mint elődei. A leginkább szembetűnő változás talán a markolathéj, itt ugyanis visszatértek a gyökerekhez, a jó öreg vörösesbarna […]
A pisztoly- illetve revolverlőszert tüzelő vállfegyverek megjelenése nagyjából egykorú a szerelt lőszerekkel. Az elmúlt 25-30 évben egyre nagyobb teret hódítottak maguknak a pisztolykaliberű karabélyok, hiszen rendvédelmi szerepkörben óriási előnyük, hogy ugyanazt a lőszert tüzelik, mint az intézkedő maroklőfegyvere, sőt, jobb esetben még a tárak is csereszabatosak, így adott szituációban azonnal válthat a járőr pisztoly és […]
A késes támadások elhárítására nincs hatékonyabb rendszer a Sayoc Kalinál – vallja Tóbiás Mátyás oktató. Május 26-án egy igazi nagyágyú érkezett Budapestre: a Sayoc Kali európai igazgatója, Guro Krishna Godhania először tartott szemináriumot hazánkban. A Sayoc hatékonysága miatt világszerte rendkívül népszerű, az USA-ban a Sayoc Tactical Group részt vesz a Navy SEAL-ek, rendvédelmi tisztek, taktikai […]