Author Archives: johnuram

London 2012 – Sidi felszerelését ellopták

Sidi Péter úgy végzett a hatodik helyen a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján, hogy vasárnap vagy szombaton ellopták a felszerelésének egy részét. A komáromi sportlövő a finálét követően elmondta: vasárnap fedezte fel, hogy az álló testhelyzetben használatos teljes első irányzékát ellopták, és mivel az edzőpályára csak versenyzők, edzők és bírók […]

London 2012 – Sidi hatodik a kisöbű szabadpuska összetett számában

Sidi Péter a hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján. A szám komáromi világ- és Európa-bajnoka az alapversenyben 1168 körrel – három társával együtt – a nyolcadik helyen zárt, és a szétlövésben drámai körülmények között, 0,1-es különbséggel végül beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A hátránya viszont jelentős, […]

Sig Sauer 1. rész – SIG516 PDW

A GUNMAGAZIN stábja meghívást kapott a SIG SAUER Academy magyarországi vezetőjétől egy rendhagyó termékbemutatóra. Az SP 2022 tréningfegyver és modern öntöltő pisztolyok mellett volt alkalmunk kipróbálni a SIG 516 karabélyt is. Sorozatunk első részében ez utóbbi kerül bemutatásra, így variálhatóságán és sokrétű felhasználhatóságán túl azt is megtudhatjuk, hogy a SIG miben tér el egy átlagos […]

Garmin fenix

Hamarosan kapható lesz a navigációs termékek egyik gyáróriásának legújabb karóra méretű terméke, a Garmin fenix. Az eszköz gyakorlatilag a Foretrex 401 egy karórába zsúfolva, de persze néhány jellemzőjében azért eltér a kettő. A fenix tartalmaz órát, magasságmérőt, barométert, iránytűt, hőmérőt és természetesen nagy érzékenységű GPS vevőt is, így akár mindennapi használatra is kiválóan alkalmas. A […]

CAS EB – Days of Truth 2012

Days of Truth 2012 néven Cowboy Action Shooting Európa-bajnokság kerül megrendezésre a dabasi lőtéren. A verseny augusztus 8-án kezdődik, és négy napon át tart. A verseny várhatóan igen látványos lesz, így akár azoknak is érdemes nézőként kilátogatni rá, akik a lövészsportokkal még nem ismerkedtek meg közelebbről, de indiánkönyveken és spagettiwesternen nőttek fel. további információk: www.dot2012hun.com

Olimpia 2012 – Bognár Richárd hatodik lett

A többszörös magyar bajnok, Bognár Richárd döntőbe jutott a férfi dupla trap versenyszámban, majd 182 koronggal a hatodik helyen végzett. A 45 esztendős olimpiai újoncot a hatos szám úgy látszik kísérti, ugyanis hat éve foglalkozik versenyszerűen sportlövészettel, illetve a döntőbe is hatodikként került. A dobogó legfelsőbb fokára a 25 éves angol versenyző, Peter Robert Russell […]

GM6 Hiúz – Tények első kézből 2. rész

A GUNMAGAZIN stábja kétrészes videóriportot készített a teljes egészében magyar fejlesztésű GM6 Hiúzról. Az első részben ifj. Szabó Endrét, a SERO Kft. speciális üzletág igazgatóját kérdeztük a fegyvercsalád múltjáról, jelenéről illetve a jövőbeni fejlesztésekről, a második rész viszont teljes egészében a lövészetről szól. Mivel a fegyver jellege önmagában is látványos bemutatót kíván, két teljes forgatási napot […]

London 2012 – Csonka hatodik sportpisztolyban

A pécsi lövő – aki vasárnap légpisztolyban 16. volt – a 30+30 lövéses alapverseny első, lassú felét 291 körrel a tizedik helyen zárta, a gyors szakaszban aztán nagyon szép sorozatokat produkált, s 293 kört ért el. Az 584 körös eredmény hatodik helyet ért a számára, innen várta a húsz lövéses nyolcas döntőt. Az alapot olimpiai […]

Charter Arms Pitbull revolver 9mm Luger kaliberben

Számos lövész érdeklődését keltette fel a hír, amikor a Charter Arms bejelentette, hogy hornyolt lőszert tüzelő revolvert dob piacra. Hosszas várakozást követően ugyan megjelent a Charter Arms Pitbull revolver, de sokak csalódással vették tudomásul, hogy nem a várt 9×19 űrméretben, hanem .40S&W kaliberben kapható a fegyver. A fegyvergyár kiküszöbölte a hibát, ugyanis mostantól a Charter […]