Author Archives: johnuram

Új medveészlelés Észak-Magyarországon

Szerda reggel óta terjed a hír természetjáró körökben, hogy medve kószál Salgótarján zagyvapálfalvai településrészén. A Nógrád megyei medve figyelő Facebook-csoportba kedden került fel az első bejegyzés, mely szerint már nyolcan is látták a kóborló állatot. A barna medve a pálfalvai szeméttelep közelében bukkant fel, valószínűleg táplálék után kutatott. A Facebook-csoportban írt bejegyzés szerint az egyik […]

Környezetbarát golyós vadászlőszerek

Fázósan kucorogva, igen szellős magaslesen vártam a szóróra kijáró dámokat. Közben egyfolytában szakadt a havas eső, ami meglehetősen kellemetlenül érintett. Ennek ellenére módfelett örültem, hogy végre-valahára eljutottam erre a lesvadászatra, hiszen 2020-ban a járvány miatt igazán nem dúskáltam a lehetőségekben. Előre dőlve, a testemmel védtem a sűrű, hideg csapadéktól .243 Winchester kaliberű Merkel puskám céltávcsövét […]

A jávorszarvas nem játék

Főleg íjászoknak, ugyanis ilyenkor olyan közel kell menniük a vadhoz, hogy az könnyen megrohamozhatja őket. Így történt nemrég Colorado államban is, ahol egy vadásztársunk életveszélyes sérülésekkel került kórházba, miután szó szerint elgázolta egy jávor. Környékbeli vadászok siettek segítségére, miután a GPS-adója vészjeleket küldött. A helyszínen sikerült stabilizálni az állapotát, majd egy mentőhelikopter sietett a segítségére. […]

Maradandó agykárosodást szenvedett a nagybörzsönyi vadászbaleset áldozata

2020. július 3-án a nagybörzsönyi erdőben történt a tragikus baleset, amikor egy vadászvendég fegyvere a területre tartó kocsiúton elsült az autóban – legalábbis az akkori beszámolók szerint. A lövés a vadászatvezető fejét érte, sokáig kérdés volt, sikerül-e túlélnie a balesetet. A Police.hu oldalára felkerült hír tartalmazza a balesetet okozó – és egyben a hatóságokat riasztó […]

Rézlövedéket az ólommérgezés ellen!

Így szól a kanadai Saskatchewan Egyetem egyik legújabb kutatásának konklúziója. Az egyetem az utóbbi időben több kísérletet végzett a golyós ólomlövedékek részecskéinek terjedésével kapcsolatban. A kutatáshoz a Canadian Light Source nevű szinkrotron fényforrást generáló készülékét használták fel. Az eredményeket Adam Leontowich ismertette, aki maga is vadász. Talán nem meglepő az ezernyi hasonló kutatás után, hogy […]

Tragédia a mezőtelkesi vadásznapon

A Rimaszombati járásban lévő Mezőtelkesen tegnap tartottak volna vadásznapot. A programot azonban törölték, mert délelőtt, a készülődés közben egy 21 éves fiatalembert áramütés ért, amibe a helyszínen belehalt. Vojtech Kovalcik, a kerületi vadászkamara elnöke is megerősítette, hogy a férfit a hangosítás beüzemelése közben érte a baleset, ami miatt a rendőrség vizsgálatot indított emberölés miatt – […]

Amikor nincs természetes ellenség

Nem csak Magyarországon okoz fejtörést a vízi rágcsálók kérdése. Hazánkban a Magyar Közlöny 128. számában megjelent rendelet lehetővé teszi a hódok közegészségügyi okból, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében való riasztását és gyérítését. Ennek a rendeletnek a megjelenése is messzire visszavezethető, hiszen a Magyarországra visszatelepült hódok száma […]

Steiner hírek

Egy ideje nem hallottunk híreket a Steiner Scenics Armourers SFX háza tájáról, de sok volt a tennivaló. A nemzetközi helyzet fokozódása, az afrikai sertéspestis, a nyugat-nílusi kullancsvírus, a majomhimlő, a kongói száj- és körömfájás, az időjárás hatósági kiszámíthatóságának kiszámíthatatlansága, a gyapjúsapka ársapka, valamint az Uránusz – Mars és Soros György együttállása miatt mégis kénytelenek voltunk […]

A vadászat szorosan kötődik nemzeti hagyományainkhoz

A vadászat nemcsak kultúra, hagyomány és természetvédelem, hanem egészséges élelmiszert is „előállító” tevékenység – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál és Fejér Megyei Vadásznapon, szombaton, Soponyán. A miniszter kifejtette, az agrártárca kiemelten támogatja a hazai vadásztársadalmat és azért dolgozik, hogy minél többen megismerjék és átéljék azt az inspiráló erőt, amelyet a természetben […]