Author Archives: johnuram

Érezhető a gazdasági válság a vendégvadászok számán is

Eljött a szeptember, a nagyvadas területeken már hangolnak a bikák. A vadászok és természetjárók egyaránt szívesen ülnek ki, hogy szem- és fültanúi lehessenek a gímszarvasok nászának. Ezzel együtt kezdődik a vadászati főidény is. Míg az előző évek a koronavírus miatt voltak bizonytalanok a vadgazdálkodók számára, addig a mostani idényre való felkészülést a háború nyomában járó […]

Amerikából jöttem – A Browning X-Bolt

A Browning X-sorozata talán minden vadász számára ismerős, hiszen 2014-ben debütált, X-Bolt néven. Lényegében az amerikai gyártó legmagasabb kategóriájú forgótolózáras golyós fegyveréről van szó. Ugyan a konstrukció a hetedik évébe lépett, mégis évről-évre meg tud újulni. Szerkesztőségünkben is járt már jónéhány kivitel, ezúttal a Browning X-Bolt Pro Hunter G5 modellt vittük el egy „próbakörre”. A […]

Megfogták az orvnyulászt

A vadászat ősi ösztönét a törvények mára szépen keretezik. Vannak azonban olyanok, akik fittyet hánynak ezekre és így akarnak hódolni az elhívásnak. Így tett az a szegedi férfi is, aki Kömpöc mellett igyekezett magának nyúlt keríteni. Azon kívül, hogy a mezei nyúlnak nincs még itt az idénye, a férfi engedély nélkül, kisgolyóssal, éjjel, hangtompítóval akarta […]

Elhunyt Móré János, egy régebbi írásával emlékezünk rá

Hétvégén kaptuk a szomorú hírt: elhunyt Móré János, egykori Hajdú-Bihar megyei fővadász, vadászati felügyelő, aki a pályafutását hivatásos vadászként kezdte. Korábban rendszeresen publikált szakmai cikkeket a Magyar VADÁSZLAP-ban, és számos szépirodalmi alkotása is megjelent az újságban. Az „Utolsó rókám története” című írásával szeretnénk búcsúzni tőle, mely 2009-ben került az olvasók kezébe. Emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjon […]

Visszatér a kánikula, vegyetek példát a gemenci szarvasokról!

A hőséget a vad sem bírja, ezért fontos, hogy mindig legyen dagonya, vagy itató. Gemencen szerencsére vízből nincs hiány, így a még barkás bikák együtt “strandolnak”: A Visszatér a kánikula, vegyetek példát a gemenci szarvasokról! bejegyzés először a Vadászlap jelent meg. Source: vadaszlap

Jön az Állatkertek Éjszakája

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, országszerte tíz különböző állatkertben, vadasparkban, állatos bemutatóhelyen. Az eseményre a legtöbb helyen augusztus 26-án, a nyár utolsó péntek estéjén kerül sor, kivéve a Pécsi Állatkertet, ahol 27-én, szombaton tartják meg az Állatkertek Éjszakáját. Ismét lesz Állatkertek Éjszakája országszerte tíz különböző állatkertben, vadasparkban és más „állatos” bemutatóhelyen. A kezdeményezés […]

A Mecsekerdő is fenntartható módon, felelősen kezeli a rábízott erdőket

A kormány a közelmúltban kiadott rendeletében, az energiakrízis kapcsán átmenetileg módosította a fakitermelés szabályait. Ezzel összefüggésben a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt-hez is sok megkeresés érkezett. A Mecsekerdő Zrt. leszögezi, hogy fenntartható módon gazdálkodik a rá bízott erdőkben – így erdőink természeti állapota sem sérül, és a lakosság is hozzájuthat a tűzifához. „Az […]

Hiába az agrárminiszter közleménye, a WWF nem enged

A nagy port kavart kormányrendelet, mint kiderült, közel sem engedélyezi a hazai erdők tarvágását, erről mind az Országos Erdészeti Egyesület, valamint a szaktárca is adott ki közleményt. A WWF szerint azonban még mindig veszélyes a kormányrendelet: Nagy István agrárminiszter meghallotta a több mint százezer tiltakozó szavát és miniszteri utasítást adott ki az erdőket veszélyeztető jogszabály […]

Bakancsot vennél? Ezek alapján válaszd ki!

„A katonát a lába teszi” – tartja egy régi bakamondás, hiszen a honvéd élete is múlhat azon, hogy milyen lábbelit visel: meddig menetelhet, megfagy-e a lába vagy tapad-e roham közben. És mondhatnánk ezt bizony a vadászra is, hiszen az elmúlt jó pár évben sokféle típusú bakanccsal megjártam a magyar erdőket, és a vadászat sikere – […]