Author Archives: johnuram

Júliusi lapszám

Júliussal megkezdődnek az aratások, de ami igazán megdobogtatja a szívünket, az az üzekedés. A gabona betakarítását követve ráadásul egy-két ravaszdit is terítékre hozhatunk, így a nyár legforróbb hónapja sok vadászélményt tartogathat. Ha már július: nem mehetünk el a dúvad-kérdés mellett. Vadászatuk igen sokrétű lehet: hívás, csapdázás, kotorékozás… Ugyanakkor némi szemléletváltásra van szükség. Amikor megjelent a […]

Mégis kapható marad az XDM?

Ebben a rohanó világban óránként, vagy akár percenként is változhatnak kőbe vésettnek hitt döntések. A RUAG AG és a Steiner Scenics Armourers története sem kivétel, hiszen nem várt, már-már szappanoperába illő fordulat állt be a történetben. Hogy pontosan most mi az álláspont? Hogy Iván gonosz ikertestvére visszatért-e az amnézia után? Sikerült elhappolni Ivánnak (vagy a […]

Az ecsettel „vadászó”

A festészet terén is van kire emlékeznünk június végén, hiszen Csergezán Pál neve összeforrt a vadászattal, aki leszívesebben a lovakat, és az erdei állatokat rajzolta, festette egész életében. Csergezán Pál tanulmányait 1950-1953 között folytatta a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán, Ék Sándor volt a mestere. Grafikusként, illusztrátorként dolgozott, eközben került közel hozzá a vadászat témaköre. […]

Nincs programod? Mi tudunk egy párat!

Bock Józsi bácsi régi vadásztársunk, ezért mi is szívesen ajánljuk a Bock programjait. Most, hogy már szinte minden korlátozás megszűnt, náluk is beindul az élet. Várják a zene szerelmeseit a Bock Körpincébe, az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Miklósa Erika koncertre. Az est során a művésznő partnere Horváth István, a Magyar Állami Operaház szólistája lesz. A 21.00-kor kezdődő koncertet idén is […]

“Halálra ítéltek” egy medvét

Az utóbbi időben egyre több hírt lehet hallani arról, hogy Észak-Olaszországban jelentősen megszaporodtak a medvék. Míg eddig a Dolomitok túraútvonalain nyugodtan tervezhettek nagyobb kirándulásokat is a turisták és nem kellett tartani attól, hogy összetalálkoznak a bundás ragadozóval, ez egyre inkább megváltozni látszik. Májusban is bejárta a netet az a YouTube videó, amit egy olasz édesapa […]

Ti küldtétek – aranyérmes aranysakál!

Nagy örömünkre egy újabb megkeresés érkezett hozzánk egyik kedves olvasónktól, aki egy aranyérmes aranysakál terítékre hozatalának történetét szeretné megosztani a Magyar VADÁSZLAP követőivel. Mindig szívesen vesszük az ilyen történeteket. Fogadjátok szeretettel Sándor Gábor élménybeszámolóját: „Először is szeretnék bemutatkozni, Sándor Gábor vagyok 22 éves. Tavaly októberben tettem sikeres vadászvizsgát, majd ezt követően – egy nagyon jó […]

A legendás vívó és vadgazdálkodó

21 évvel ezelőtt ezen a napon, június 26-án hunyt el dr. Bay Béla vívó, mesteredző és vadgazdálkodó. Nevelő, oktató munkája mellett a gamási, „szinte” vadmentes területén kiváló nagyvadállományt nevelt, melynek eredményét az 1986-os tuskósi világrekord gímbika is bizonyította. Később a rekorder agancsár trófeabírálatának kalandos története még híresebbé tette a vadászok körében, hiszen a jászkiséri bakhoz […]

28 éve volta legelső FeHoVa

„Amikor dr. Motorcza Gyula elkezdett „házalni”az ötlettel, hogy kellene egy kellene egy nagyszabású magyar seregszemlét, fegyver-, horgász- és vadászati kiállítást szervezni, nem sokan hittek a sikerében. Sőt – mint annyi kezdeményezés embrionális állapotában mintha a fanyalgok tábora nagyobb lett volna. Aztán összefutott Haris Györggyel, aki szintén a Vadcoop Vt. tagja, s mint több sikeres autókiállítás […]

Már ötven éve nincs köztünk Fekete István

1900 január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Az elemi iskolát édesapja tanítványaként szülőfalujában, középiskoláit Kaposvárott végezte. 1917-ben bevonult, s 1926-ig tartó katonaévei alatt mezőgazdász diplomát szerzett a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián. Feleségével, Piller Edithtel – a bakócai belgyógyász főorvos lányával – 1929. december 12-én kötöttek házasságot, majd Ajkára költöztek, ahol Nirnsee Ferenc gazdaságvezetője lett, s […]

In memoriam

Megtörten búcsúznak tőle határon innen és túl a vadászhölgyek. Detky Jánosné – ahogyan barátai hívták, Joci néni – életének 94. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Tiszafüreden nevelkedett, 1949-ben azonban államosították családi birtokukat, így a fővárosba költöztek férjével. A hatvanas években, férje hatására lett vadász, közel három évtizeden át járták együtt a Vértes és a Gerecse erdőit. […]