Az elöltöltő lövészet története hazánkban.

Hazánkban két lövészszövetség együttesen szervezi az elöltöltő fegyveres (és egyéb történelmi) lövész életet. Így vagy úgy, de a kezdetektől is együtt dolgozott a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Magyar Sportlövők Szövetsége e szép sport elterjesztésén.

A történet valahol a ’90-es évek közepén kezdődött, mikor egy maroknyi elszánt lövész Kisvárdai Pista vezetésével-támogatásával Komárom városában ismerkedni kezdett a feketelőporos lövészettel. Fiatal, még mindig gyermekkorú szakágunk azonban jelentős fejlődésen ment át az elmúlt 10 év során.

A kezdeti szabályozatlanságot csak 1998-ban váltotta fel egy indokolatlanul szigorú, már-már ellehetetlenítő szabályozás a 115/91 kormányrendelet módosításaként. A nehéz jogi helyzet ellenére azonban megállíthatatlanul elindult valami. Káldi Gábor – Az Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségének főtitkára, majd elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke – és Cziglényi Alpár – akkoriban a szövetség alelnöke – vezetésével igazi közösség épült. A feketelőporos lövészélet központja a Komáromi VSE lőtere mellett a budapesti APLE lett, mely helyet biztosított az új versenyágnak, és lehetőséget adott a lövészeknek a tapasztalatcserére, egymás megismerésére. A rendelet azonban indokolatlanul, Európában egyedülállóan szigorú volt: az elöltöltő fegyverek bár megvásárolhatóak voltak szabadon, de használatukhoz a szerelt lőszeres sportfegyverek engedélyezésén kellett átesni, pedig csappantyút, feketelőport nem tarthatott a barna könyv megszerzése után sem a lövész. A lövészet egy része, és a nagy bajnokságok így kiszorultak az ország határain túlra, ahol is észak-komáromi lövészbarátaink – a Royal SSK lövészklub tagjai – adtak otthont egy időre nekünk.

A munka azonban nem állt meg. A szövetség tisztségviselői éveken keresztül bombázták a jogalkotókat, jogalkalmazókat egy európaibb, élhetőbb szabályozás megteremtésével kapcsolatban, aminek eredménye-képen a 2004. évi XXIV. fegyvertörvény jelentősen enyhített az engedélyezés menetén. A friss rendszer szerint jóval egyszerűbb lett e fegyverekkel sportlövészetet folytatni hazánkban.

Az új szabályozás előtti időszak sem telt el azonban eredménytelenül, hisz egyre több egyesület kezdte el feketelőporos szakosztályok működtetését országszerte, beindult a hazai versenyélet, a szövetség pedig csatlakozott a Nemzetközi Elöltöltő-Fegyveres Szövetséghez (MLAIC) teljes jogú tagként. Lövészeink 2003-ban Halikkoban (Finnország), 2005-ben Pforzheimben és 2006-ban Bordeaux-ban képviselték a hazai elöltöltős tábort. S bár a magyar elöltöltős történelem könyve még igen vékonyka kötet, lövészeink Bordeaux-ban már néhány versenyszám esetében a világbajnoki első 10 helyezésen belülre jutottak.

Az 2005-ös év ismét egy fontos változást hozott életünkben: a versenyeztetésben és a szakág fejlesztésében érdekelt két szervezet, a Magyar Sportlövők Szövetsége és az Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége a hazai lövészéletben példaértékű lépésként együttműködési megállapodást kötöttek, melynek értelmében egységesen szerveznek csak versenyeket, nem megosztják a lövészeket, hanem összekötik őket, hogy érdekeiket a két szervezet együttesen még hatékonyabban tudja képviselni.

A megállapodás ismét lendületet adott a szakágnak. Az MSSZ jóvoltából elkezdhettük a versenyzést a szerelt lőszeres történelmi fegyverekkel is. Kibővíthettük versenyszámainkat a fegyvertörténelem szerelt lőszeres szakaszának két nagy korszakával. Versenyeket rendezünk, minősülési lehetőséget biztosítunk immáron:

– klasszikus elöltöltő fegyverek számára minden nemzetközileg elismert versenyszámban

– 1830 – 1896 közötti, eredetileg fekete lőporral szerelt egységesített lőszert tüzelő fegyverek számára (gondoljunk csak itt a western hőskor legendás Peacemaker revolvereire, vagy Winchester és Sharps puskáira, de szeretnénk meghonosítani a korabeli hazai hadi fegyverek használatát is, mint például a Werndl, Wanzl, stb…)

– 1886 – 1945 közötti szerelt lőszeres hadifegyverek számára. E kategória alatt minősülni lehet a klasszikus hadi imétlőpuskákra (Mauser 98K, Carl Gustafs, Mannlicher M95, Schmidt-Rubin, stb…), hadi öntöltő puskákra (M1 Garand, SzVT-40, Gew 43, stb…), hadi revolverekre és hadi öntöltő pisztolyokra.

Ez utóbbi versenyágnál fontos kihangsúlyoznunk, hogy nem katonai hagyományőrzés a célunk, hanem a fegyverek sportlövészeti pontos, precíz használata. A sportba nem szivároghat be semmiféle kétes ideológia. Olyan hagyományt szeretnénk feléleszteni, melyet Dr. Prokopp Sándor neve fémjelez, aki az 1912-es stockholmi Olimpián megnyerte a magyar sportlövészélet első aranyát 300m hadi puska összetett versenyszámban.

A fejlődés persze azóta sem állt meg. 2008-óta magyar tagja is van a nemzetközi szövetség 6 fős elnökségének, valamint 2010-óta magyar vonatkozású versenyszámmal is bővült a nemzetközi versenyprogram. A Kossuth (kovás puska csapat) versenyszám a 2010-es világbajnokságon debütált először. Lövészeink az elmúlt 10 évben számos kimagasló eredményt értek el nemzetközi versenyeken. Számos 1-10. helyezés után a 2009. évi valenciai EB-n sikerült az első érmet megszereznie a Grand Prix of Versailles versenyszámban a magyaroknak. Balassi János, Nagy Imre és jómagam Németh Balázs, állhattunk fel a dobogó harmadik fokára. 2010-ben ismét nagy lépést tettünk előre: Nyitrai József – a vakember – megszerezte hazánk első egyéni VB bronzérmét Lamarmora (50m hadipuska) versenyszámban, a Nagy Imre, Mészáros Gyula, Németh Balázs csapat Pforzheim (50 m szabadpuska csapat) versenyszámban bronzérmet, a frissen debütáló Kossuth versenyszámban pedig Mészáros Gyula, Nyitrai József és Németh Balázs VB ezüstérmet szerzett. Persze ez csak a jéghegy csúcsa. Számos MLAIC Friendship, Euroliga győzelemmel büszkélkedhetnek még a magyarok, de még ennél is nagyobb büszkeség, hogy igazi jó közösség kovácsolódott hazánkban olyan központoknak köszönhetően, mint amilyen a ballószögi, zalaegerszegi, tótkomlósi, debreceni, pécsi, komáromi, székesfehérvári, stb… egyesületek.

Jelenleg közel 500 lövész rendelkezik hazánkban alapismereti vizsgával, és harminchoz közelít az elöltöltő-fegyveres lövészetben érdekelt klubok száma.

Németh Balázs

elnök

MEFLSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

eight + one =