Hosszas előkészületek és parázs viták után megrendezésre került az első XDM Kupa. Az eseménynek a Gemini Lőtér adott otthont, ahol öt pályán, különféle lövészeti stílusokban mérhették össze a tudásukat a jelentkezők. Mivel nem kifejezetten egy szakágra épült a verseny, az indulók sokszínűsége is emelte a nap fényét, hiszen pontlövészek, dinamikus sportlövők, pisztolyosok, karabélyosok is érkeztek […]
Category Archives: Galéria
A Koronaőr Alapítvány és a Waffenorg Bt. közös szervezésében idén második alkalommal került megrendezésre a Pajtás Ernő Koronaőr Ezredes Szituációs Lövész Emlékverseny, amelyről egy korábbi cikkünkben már videót is közöltünk. Most Pálos Ildikó versenyen készült fotóiból szeretnénk egy kis összeállítást közzétenni. A fotók a Koronaőr Alapítvány fotótárából származnak.
Ötven esztendő telt el azóta, hogy a Rizzini megnyitotta fegyvergyártó üzemét. Ezen alkalomból Battista Rizzini, a gyár alapítója vendégül látta a ShootingPress stábját, hogy saját szemünkkel nézzük meg az elmúlt fél évszázad munkáját, a fantasztikus technológiai hátteret és azt a szakértelmet, amelynek köszönhetően a Rizzini fegyverek kiemelkednek a tömegtermelés szürke egyhangúságából. Marcheno Olaszország északi részén […]
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Bocskai Szituációs Lőbajnokság. A hajdúhadházi lőtéren tartott katonai rendezvényen Babits László György kollégánk is jelen volt, az ő képeiből válogattunk galériánkba.
Debrecenben az idei évben ismét megrendezték CESO-t, avagy a Central European Shotgun Open 2016 level III. szintű IPSC sörétes versenyt. A Cívis Városban mára már hagyománnyá vált nemzetközi viadalon számos ország versenyzője mérhette össze tudását az eddigi 20 helyett 30 kiválóan megépített pályán, így a mostani verseny a CESO „Brutal Edition” kiegészítést is megkapta. Babits László György kollégánk képei magukért […]
Biztos volt, aki Budapesten vagy valamelyik nagyvárosunkban csodálta a tűzijátékot, és arra is fogadni mernék, hogy sokan elénekelték a himnuszt augusztus 20-a alkalmából. Viszont abban is biztos vagyok, hogy magyar szemmel és tiszta szívvel nem volt lélekemelőbb hely kerek e világon, mint Sarlóspuszta. Nem azért, mert felejthetetlen lett volna az ünnepi szentmise, tűzijáték pedig nem is volt, […]
Fotók: Kertész László (Üdv újra itthon! :))
A patinás Oberndorf am Neckar-i cég legújabb, idei termékének ismertetését kezdhetnénk úgy, hogy a név maga a program: striker-fired pistol 9 (mm), azaz ütőszeges elsütőszerkezetű, kilencmilliméteres pisztoly. A marketing-csapat a jelek szerint úgy látta, hogy ezzel a nagyon amerikaias elnevezéssel lehet majd tarolni a piacon. (A nagyvonalú jenkik szeretik lespórolni a precízkedő kiegészítéseket, így lesz […]
Idén második alkalommal rendezték meg a 24 Órás Szituációs Lőversenyt. Az egyedülálló megmérettetésen 3 ország 43 versenyzője mérhette össze tudását. Az indulók rendvédelmi dolgozókból, katonákból és sportlövőkből álltak, tehát a civil fegyverforgatók most összemérhették tudásukat a hivatásos állománnyal egy olyan versenyen, ahol szinte minden volt, kivéve a pihenést, a verseny ugyanis 24 órán keresztül megállás […]
- 1
- 2