Category Archives: Külső hivatkozások

Virtuális lesz a FeHoVa

Pár perccel ezelőtt ért véget a Hungexpo sajtótájékoztatója, amelyen Ganzer Gábor vezérigazgató és Tihanyi Klára stratégiai és üzletfejlesztési igazgató beszélt az elkövetkezendő időszak terveiről, kiállításairól. Minket vadászokat persze a március 18-21. között megrendezésre kerülő FeHoVa kiállítás érint leginkább, melyről most kiderült, hogy nem kerül megrendezésre. Pontosabban fizikailag nem, azonban a virtuális térben igen. Tehát a […]

Itt az online vadászjegy-érvényesítés!

Végre! Lassan a vadásztársadalom is belép a XXI. századba. Azért csak lassan, mert még nem teljes a siker, ugyanis február elsejétől már online is lehet érvényesíteni a vadászjegyeket, habár ez még nem jelent teljes digitalizációt. Aki még nem váltotta ki, nem érvényesíttette vadászjegyét, az jövő héten már online, a vadászkamara honlapjáról elérhető felületen is megteheti. […]

Kezdjük a XXX. évfolyamot!

A rosszemlékű 2020-as évet magunk mögött hagyva, a nehezen induló év számunkra ünnep. A Magyar VADÁSZLAP ugyanis 30 éves lett! A jeles évforduló miatt idén azzal szeretnénk megköszönni a hűséget olvasóinknak, hogy egyrészt eszünk ágában sincs árat emelni, másrészt minden hónapban egy tematikus melléklettel készülünk Önöknek! Ennek első számában a lőszerekről értekezünk, azok típusáról, mechanizmusáról […]

Megjelentek az egységes vadkárfelmérési útmutatók

A vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató. Az Agrárminisztérium irányításával elkészült új ajánlások szakmai konszenzuson nyugvó, a tudományos eredményeket is figyelembe vevő, egységes, mindenki által megismerhető eljárásrend alkalmazását teszik lehetővé a […]

Még három napig tart a Bock karácsonyi vására!

Az Ünnepek közeledtével mindig felmerül, hogy vajon mi kerüljön az asztalra, milyen bort bontsunk ki ajándékozás után a karácsonyfa mellett, vagy melyik lesz a legjobb meglepetés borrajongó családtagunknak, rokonunknak, barátunknak. A Bock Karácsonyi Online Vásárában, most egy héten át kedvére válogathat mindenki a Pince legjobb borai és kékszőlőmag kozmetikumai között! A Még három napig tart […]

Karácsony hava

Már csak párat kell aludni és végre vége van ennek a kaotikus, kataklizmákkal teli évnek. Év elején még úgy látszott, hogy „csak” az őzbak idénye megy a levesbe, de az ősz az addig reményteli bőgésnek és barcogásnak is betett. Év végére úgy állunk, hogy nyakunkon az afrikai sertéspestis és a szinte teljesíthetetlen elejtési tervek, kiesett […]

Mi fán terem az erdő? – Új kampányt indít az Országos Erdészeti Egyesület

Az Agrárminisztérium támogatásával indított kampány célja az erdei életközösség, az erdészetek és azok szolgáltatásainak megismertetése. A kampány arra is felhívja a figyelmet, hogy az erdő megóvása, gyarapítása közös érdekünk, felelősségünk. A „Mi fán terem az erdő?” elnevezésű kampány három hete alatt, hat szakember mutatja be az erdei ökoszisztémát, illetve hívja fel a figyelmet arra, hogy […]

Bock újbor és libalakoma otthon!

Bár a hazai éttermek sajnos jelenleg nem fogadhatnak vendégeket, idén is bárki részese lehet a Bock Óbor Étterem hagyományos Márton-napi ünnepének ­- igaz, ezúttal otthon. A Bock Óbor Étteremtől november 25-éig lehet megrendelni az otthon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, igazi házias ízekkel teli Bock libacsomagot, amely mellé a Bock újborai, azaz a Bock St. Márton […]

Gyopárosfürdő csendjét patadobogás törte meg

A napokban nem mindennapi látványban volt része Gyopárosfürdő lakosainak, a páratlan természeti kincseiről híres település csendjét egy dám rudli megjelenése törte meg. Libusné Katona Ágnes az Orosházához tartozó, Gyopárosfürdő nevű üdülőhelyen él a családjával. A Jácint utcai házukban meglepő jelenségnek voltak szemtanúi, amikor dübörgést hallva kiszaladtak az udvarra. Ágnes így mesélt a történtekről: – Fantasztikus […]