Ahogy az eddigi években sem, úgy idén sem maradhat el a Fjällrävennel való közös nyereményjátékunk, amely díja ezúttal egy Singi Stubben hátizsák, valamint hozzátartozó oldalzsebek és puskatartó. Ha részt szeretnének venni a megmérettetésben, akkor nincs más dolguk, mint bejelölni Facebook oldalunk bejegyzésnél azt a barátjukat, aki számára szívesen megnyernék ezt a táskát. Miként lehet részt […]
Category Archives: Külső hivatkozások
2020 tavaszán bővül a Kånken család: Két új terméktípussal bővül a Fjällräven ikonikus Kånken termékcsaládja: a válltáskaként is hordható Kånken Totepack és a Kånken Hip Pack övtáska 2020 tavaszától lesz elérhető. Ezen kívül a svéd gyártó a világszerte egyedülállóan népszerű, klasszikus Kånken hátizsákokból is új színváltozatokat dob piacra. Åke Nordin 1978-ban az első Kånken megalkotásával […]
Már megint – mint oly sokszor mostanában – nem egy vadásztörténettel indítok. Amikor ez a recept készül, nagyjából március idusán vagyunk; én pár hete hosszabbítottam meg az éves vadászjegyemet. Az érvényesítéskor egy nagyon kellemes élményben volt részem, ugyanis egy számomra ismeretlen úriember megdicsérte a néhány számmal ezelőtt megjelent szarvasnyak-receptemet… És mielőtt bárki mást gondolna, ez […]
A felelőtlen macskatartás Ausztráliában tömeges fajpusztítást okoz. A kontinensen több millió elvadult házimacska él, a sterilizálásukra és létszámcsökkentésükre irányuló törekvések nem hozták meg a várt eredményeket, pedig minden egyes példány átlagosan 225 hüllővel végez évente. Jelenleg egy új „fegyver” bevezetésén kísérleteznek, mivel a 18. században történő betelepítése óta, rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan károkat okoztak az […]
Minden szárnyasnak vannak olyan belsőségei, így például mája is, amiből isteni ételek készülhetnek. Néhány szabályt azonban ismernünk kell! Ha nem frissen készítjük a májas ételeket, a fagyasztóba mindig csak tökéletesen konyhakész, előre darabolt és megtisztított májat tegyünk el, és nagyon fontos az is, hogy lehetőleg vákuumos csomagolásban. Természetesen alapkövetelmény, hogy egy-egy vadászat után a terítékre […]
Az afrikai sertéspestis nem csak hazánkban, de a nemzetközi színtéren is megállíthatatlan. A szakértők eddig abban reménykedtek, Lengyelországban a Visztula folyó lassítani tudja majd a vírus terjedését, azonban a napokban 20 fertőzött állatot találtak a nyugati határnál, Nowosolski térégében, mely azért is rémisztő, mert a régióban hatalmas sertéstelepek üzemelnek. Mindemellett Bulgáriában is feltartóztathatatlanul terjed a […]
Egy újabb érdekes lelet látott napvilágot, ezúttal Szibériában. A jég fogságából szabadult a 1800 éves kölyök farkas maradványa, ami teljesen jó állapotban fennmaradt az utókor számára. Jelenleg a stockholmi Paleogenetika Központ tudósai végeznek DNS vizsgálatot rajta, hogy a lehető legnagyobb pontossággal bebizonyítsák, hogy valóban farkasról, vagy kutya kölyökről van-e szó, vagy esetleg egy közös felmenőre […]
Leváltották a Hargita megyei prefektust a Parajdnál elütött medve miatt írja a transindex.ro, mivel a tárcavezető úgy véli, hogy nem jártak el megfelelően a Parajd és Szováta között szombat este elgázolt és vasárnap délig agonizáló medve esetében. A belügyminiszter közleménye szerint: – A prefektus a sürgősségi helyzeteket kezelő megyei bizottság elnökeként nem hozta meg a […]
Amikor elindult ez a rovat – amit már én is annyira vártam – tettem egy ígéretet, hogy nem valami egyszerű pörkölttel fogok kezdeni. Több, mint fél év telt el, és szerencsére az országot járva azt tapasztalom,k hogy ismerik és szeretik a receptjeimet,de mindenki hiányolta a pörköltet. Íme hát egy vaddisznó pörkölt, ahogy én csinálom. Igazából […]
Az állam, az autósok és a vadászok feladata lenne egy közös káralap létrehozása – tartják a hevesi vadászok – írja a Heol.hu. A portál annak járt utána, hogy a vadászszakma mit javasol a vad-gépjármű ütközések utólagos kárügyintézésére. Az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei titkára, Kovács István János elmondta, évtizedes gondról van szó: a vad az […]