Számunkra, vadászok számára a Hold egy fontos, és meghatározó égitest. Aki már vadászott egy szép félholdas éjszakán, tudja, hogy rengeteg új dolgot tapasztalhat az ember, hiszen holdfényben „más színben látjuk a világot”. Azonban a korlátozott vizuális ingereket a hangok kompenzálják, ezáltal egy teljesen más, új élményt élünk át, mint a nappali időszakban. A Hold napját […]
Category Archives: Külső hivatkozások
Ernest Hemingway az amerikai próza Nobel-díjas klasszikusa éppen 120 éve, 1899. július 21-én született. Ha van élet, amely igazán izgalmas, alkotó, és egyben kissé őrült volt, az az övé. Szeretett mindent, ami férfias: a vadászatot, a bikaviadalt, imádta a nőket és a világ leghíresebb nőit imádták őt. Sok barátságot kötött – többek között a magyar […]
A túlhalászat nagyon sok hegedűrája-faj számára jelent veszélyt: a veszélyeztetett fajokat kategorizáló vörös lista frissítésével 15 új faj került közülük a kihalással fenyegetettek közé – közölte a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) csütörtökön a svájci Glandban. “A természet gyorsabban hanyatlik, mint valaha az emberiség történelmében. A nemzeti és nemzetközi kereskedelem hozzájárul az óceánokban, az édesvizekben és a […]
A lódarazsak képesek megjegyezni és sokáig megőrizni az emlékezetükben a különböző szagokat – állapították meg kínai kutatók. A Kínai Tudományos Akadémia részeként működő Hszisuangpannai Trópusi Botanikus Kert kutatói a Kínában őshonos ázsiai lódarázsnál (Vespa velutina) mutatták ki a szagtanulás és szagemlékezet képességét. A Journal of Experimental Biology című folyóiratban publikált tanulmány szerint a szagérzékelés a […]
Japán nemrég a nyugati világgal dacolva újraindította a kereskedelmi bálnavadászatot, ami, ahogy korábban részletesen is bemutattuk, elsősorban absztrakt nemzetközi jogi elvekről és a halászati lobbi politikai erejéről szól, gazdaságilag viszont veszteséges. Ahogy a Japan Times minapi cikkéből kiderül, Japán gazdaságilag jobban járna, ha nem lőné, inkább védené az állatokat: miközben a bálnavadászati ipar egésze olyan […]
Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, mint az ország legnagyobb autós civilszervezete felhívja az autóvezetők figyelmét: a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket! […]
– Ma olyan művészekkel találkozhatunk, akik nem csupán könyvekből ismerik a bennünket körülvevő flórát és faunát, és akiket a Múzsa csókja hozzásegített ahhoz, hogy Isten áldotta tehetségükkel felvértezve, olyan élményhez juttassanak bennünket, amit csak szívből jövő alkotásokkal lehet. – zárta gondolatait ifj. Galamb Gábor a Keszthelyi Helikon Kastély Vadászati Múzeumában, július 6-án, Valaczkai Erzsébet C.I.C. […]
Kihalás fenyegeti egy apró ausztráliai sziget pingvinpopulációját, az emberi tevékenységek miatt, ezért a szakértők azt sürgetik, hogy a helyi illetékesek zárják le a szigetet éjszakára a látogatók előtt. A Dél-Ausztrália állambeli Adelaide-től 80 kilométerre délre fekvő Granite Island pingvinpopulációja 2000-ben kezdett csökkeni, majd a kihalás szélére sodródott. A madarak száma 2012 és 2018 között megduplázódott, […]
Itt sikerült egy alaposabb feltáró kutatásban – a régészek számára is váratlanul – rábukkanni egy 5000 éves, valamint egy bronzkori, kb. 3200 éves leletegyüttesre. Utóbbit egy kellőképpen romantikus helyen, sziklák közé zárva fedezték fel. „Az 59 tárgyból álló bronzlelet egy barlangi pataktól nem messze, házikóalakba tett sziklák alatt, pont olyan helyen került elő, ahol az […]
A Fjällräven legújabb, meleg időjárásra tervezett túranadrágja, az Abisko Midsummer hozta el a Gold Winner díjat a Münchenben megrendezett Outstanding Outdoor Díjátadón, melyet az Outdoor by ISPO kereskedelmi vásár keretein belül szerveztek. Az Outstanding Outdoor egy új, a szabadtéri ruházati termékek kiemelkedő minőségét garantáló elismerés. A díj a következő szezon termékeihez nyújt útmutatót a kiskereskedők, […]