Category Archives: Külső hivatkozások

FAO: 10 dolog, amiért imádjuk az erdőket

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2012-es döntése értelmében, március 21-én az erdők nemzetközi napját ünnepeljük. Azóta minden évben szerte a világon számtalan rendezvény irányítja a figyelmet a fák jelentőségére. Az idei év mottója alapján – „Tanuljuk meg szeretni az erdőket!” – a középpontban az oktatás szerepe áll a fenntartható erdőgazdálkodásban és a biológiai sokféleség megőrzésében. Az […]

Felmérik a gemenci vadmacskaállományt

Felméri a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a gemenci erdőben még meglévő vadmacskaállományt, amely a Duna alsó szakaszán eltűnőben van. Az európai vadmacska elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, az állatok a Dunántúl jelentős részéről eltűntek. A Gemenc Zrt. dolgozói szerint a gemenci árterületet átszelő 55-ös úton és a vasút mentén történt elütések tapasztalatai szerint a […]

Erdei fejlesztések indulnak 3,5 milliárd forintból az országban

Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte – jelentette be a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Németh Csaba ismertette: egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és […]

Magyar szarvasok Kazahsztánban

Március 14-én nyílt meg lapunk fotósának, Blaumann Ödönnek önálló természetfotó kiállítása Kazahsztánban, az Almatiban található Központi Állami Múzeumban. A „Szarvasok útja” című tárlat a Magyar Főkonzulátus társszervezésében valósulhatott meg. A közszemlére tett fotók között számos olyan látható, amely a VADÁSZLAP hasábjain, avagy címlapján is szerepelt már. Kókai Márton A Magyar szarvasok Kazahsztánban bejegyzés először a […]

Bűncselekménynek nyilvánítanák az illegális szemétlerakást

Most készül a jogszabálytervezet, amely szigorúbban büntetné a jelenleg szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezést. Erről Palkovics László beszélt a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján. A miniszter hozzátette, az idei önkéntes szemétszedési akció lesz az eddigi leghosszabb, ugyanis március 18-tól 24-ig tart. Az idén 8. alkalommal megrendezett eseménysorozaton 3240 helyszínen több mint 240 […]

A föld-, a vad- és az erdőgazdálkodás összhangja

A földvagyon, a vadállomány, a vizek és az erdők elválaszthatatlan egysége Magyarország nemzeti kincse, ezért Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős nemrégiben kinevezett államtitkára az egyik legfontosabb feladatának tartja az egyes területek gazdálkodási összhangjának biztosítását. Zambó Péter az MTI-nek elmondta, hogy az államtitkárság alá tartozó területek az elmúlt időszakhoz képest nem változtak, azon belül […]

Elkezdődött a kullancsszezon

Elkezdődött a kullancsszezon; az apró paraziták súlyos betegségek okozói lehetnek – hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna március 17-ei, esti Híradójában. Hozzátették: a kullancsok már nemcsak az erdőkben, hanem a városi zöldterületeken is megjelentek. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke arról beszélt, hogy zárt ruházat viselése, a patikákban kapható kullancsriasztó készítmények használata mellett […]

Közel harminc őz- és szarvastetemet találtak

Közel harminc őz- és szarvastetemet találtak az Arad megyei (Románia) Pécska és Kispereg határában, a román-magyar államhatár közelében – írta március 13. az Aradihirek.ro portál. A vad minden bizonnyal mérgezésnek esett áldozatul. A román hatóságok ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, és azt is vizsgálják, hogy a mérgezés az elpusztult vadállatok ellen irányult-e, vagy az őzek […]

A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti kihalás

A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti a kihalás élőhelyeik több mint 90 százalékában – idéz egy új kutatást a The Guardian online kiadása. Az ausztrál Queenslandi Egyetem és az amerikai Wildlife Conservation Society vadvédő szervezet tudósai feltérképezték a madarakat, emlősöket és kétéltűeket fenyegető veszélyeket, hogy megállapíthassák, élőhelyük mekkora részét sújtják a fajpusztulás ismert tényezői. […]

Vaddisznókonda bénította meg a 6-os főút forgalmát

Két autó is árokba hajtott Pécs és Pécsvárad között, miután vaddisznókonda rohant az úttestre március 12-én este – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t. A balesetben egy ember megsérült, két vad elpusztult. A műszaki mentés idejére a 6-os főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták – közölte az OKF. Forrás: MTI A Vaddisznókonda bénította […]