A távol-keleti szigetország szerdán hivatalosan is kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC). A döntés értelmében három évtized után újra beindulhat Japánban a kereskedelmi célú bálnavadászat. Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára közölte: a szigetország bálnavadászata mindazonáltal saját felségvizeire és a hozzá közeli tengerekre korlátozódik, az Antarktisz körüli vizeken, ahol eddig tudományos kutatások címén ejtettek el […]
Category Archives: Külső hivatkozások
A Társaság épp olyan fontosnak tartja a nyitott erdők megvalósításának lehetőségét, mint a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium, ezért a 2019-es év sem marad el fejlesztések nélkül az Ipoly Erdő Zrt-nél. Még idén megvalósult a Társaság legnagyobb beruházása a Királyréti Fogadóközpont épületének kivitelezése. Az egykori uradalom iskola épülete – majd egy évszázadig erdészlak volt, 2019-től a Királyréti […]
A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét. A négy évtizede futó programon a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a gólyatöcs mellett […]
Immár hatodik alkalommal szervezte meg az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete János és István napi vadászatát, melynek célja a jótékonykodás. Pontosabban a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítvány támogatása, valamely orvosi műszer megvásárlásával. A beteg gyermekek érdekében az idén több, mint 150 vadász vett részt a rendezvényen, mely felülmúlta a várakozásokat! Ezért a vadászat érdekében öt vadászterület […]
2019-től már gőzerővel a 2021-es Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás megvalósításán dolgoznak majd a megbízottak. A szervezők legalább 1 millió látogatóra számítanak. December 18., Budapest – Sajtóbeszélgetésre került sor a Parlamentben a három esztendő múlva esedékes világkiállítással kapcsolatban, ahol a többi között elhangzott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumon belül működő kormánybiztosság […]
December 18-án tartotta az Országos Magyar Vadászkamara idei utolsó küldöttközgyűlését. A tanácskozás legfőbb célja volt, hogy az országos küldöttek eldöntsék, mi is legyen a vadászjegy árának emeléséből befolyó többletköltséggel, ugyanis nyilvánossá vált, hogy 2019. január 1-től a vadászjegy ára 10 000 forintról, 20 000 forintra emelkedik. A kamarai tagdíj és a biztosítás összege mindemellett nem változik. Ebből […]
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé négy férfit, akik kissé szemtelen tolvajként kapva az alkalmon, a vadászterületről lopták el a frissen elejtett szarvasokat, alaposan meglepve ezzel a vadászokat. 2018 októberében egy vendégvadász a kísérőjével Csokonyavisonta külterületén elejtett két szarvastehenet. Mivel a gépkocsijukat az erdő szélén, az elejtés helyétől meglehetősen messze állították le, ezért a tetemeket fél […]
2018-ban újabb 530 hektárral nőtt az örökerdők területe a Pilisi Parkerdőben, ahol számos természetvédelmi együttműködés, többek között a Pilisi Bioszféra Rezervátum státuszának UNESCO általi megerősítése is az év mérlegéhez tartozik. A főváros környéki erdőterületet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. 2018-ban is jelentős előrelépéseket ért el a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás kiterjesztésében. A természetközeli módszerek alkalmazásában országosan […]
Drónnal készült videofelvételt tett közzé a világhálón a napokban egy videós, amelyen több száz szarvasból álló csapat látható. Az állatok több mezőgazdasági táblán, utakon átvágva menekülnek. Mivel a fokozott balesetveszélyt is okozó jelenség kiváltó oka kizárólag a vadállomány zavarása – talán pontosan a drón – lehet, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Mályi Természetvédelmi […]
Az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének Kulturális Bizottságán belül működő Somogyi Vadászhölgyek Klubja és annak karitatív tevékenysége sokak számára már ismert szerte a megyében. A hölgyek nemcsak a Somogy Megyei Vadásznapokon jótékonykodnak közel kilenc éve, hanem minden év decemberében felkeresnek hátrányos helyzetű térségeket, falvakat, intézményeket, hogy megörvendeztessék a kiválasztott gyermekeket, családokat. Jártak már […]