Lest 2013 – Katonai és Rendőrségi Lövészverseny

Nem kevés egyeztetést követően forgatócsoportunknak sikerült lehetőséget kapnia, hogy filmet forgasson a Szlovákia szívében található, 146 négyzetkilométeren elterülő ÚŠZV MO SR Lešť kiképzőközpontban megrendezett katonai és rendvédelmi versenyen. Idén kilencedik alkalommal mérhették össze tudásukat a katonákból, rendőrökből és speciális egységeknél szolgáló kommandósokból álló kétfős csapatok. Noha a verseny csupán a központ kicsiny töredékét vette igénybe, úgy éreztük, hogy másik bolygón járunk, ugyanis az elképesztő felszereltségű bázisban rejlő lehetőségeket lehetetlenség felfogni. A minden irányban lőhető panelházak, a szintén minden irányban lőhető autós lövészetre tervezett 80 méter hosszú hangár, a tetszőlegesen variálható lövészcsarnokok tökéletes teret adtak a változatos feladatoknak, ahol a résztvevőknek szituációs jellegű pályákat kellett megoldaniuk karabély és pisztoly használatának segítségével. A versenyen egy magyar csapat is indult, akiknek ezúton is gratulálunk, hiszen kategóriájukban a dobogó második fokára állhattak. Vágott anyagunk most teljes egészében megtekinthető.

Ezúton is köszönjük a forgatási engedélyt és a segítőkész közreműködést a Szlovák Köztársaság Honvédelmi Minisztérium és az Ústav Špeciálneho Zdravotníctva a Výcviku Lešť központ kollégáinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 6 = four