Long Range Shooting 2013

Idén második alkalommal rendezték meg a Long Range Shooting hosszútávlövő versenyt. A Szent László napi ünnepségsorozat részeként tartott megmérettetésen sportlövők, vadászok és hivatásos indulók mérhették össze tudásukat, illetve beszélhették meg tapasztalataikat. A tavalyi versenyen tapasztalt apróbb technikai problémákat mostanra sikerült maradéktalanul kiküszöbölni, így mára egy minden szempontból professzionális versenysorozattá alakult a rendezvény.

A verseny tavaly óta kétnaposra dagadt, így egy éjszakai pályával is kedveskedtek a szervezők, ahol a célkép vételéhez ugyan megvilágították a lőlapokat, de a feladat végrehajtásakor már csupán egyetlen pislákoló fényforrás adott némi támpontot a lövészeknek. Természetesen a nappali feladatok sem épp a kezdő lövők számára készültek, ugyanis a szomódi lőtér adottságainak köszönhetően a statikus célok 484 métertől 1600 méterig helyezkedtek el. Szintén újdonságnak számított az oldalirányban és távolságban is mozgó célcsoport, melyekre közel 400 méterről kellett két lövést leadni az indulóknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

two + three =