Megbukott a szenátusban az amerikai fegyvervásárlók háttérellenőrzését kiterjesztő törvénymódosítás

Nem kapta meg az elfogadásához szükséges, minősített többségű támogatást az amerikai szenátusban az a kétpárti törvénymódosítási javaslat, amely kiterjesztette volna a fegyvervásárlók bűnügyi és pszichikai háttérellenőrzését. A demokrata többségű szövetségi felsőház 54:46 arányban szavazott a módosítás mellett, amelynek elfogadásához 60 szavazatos támogatásra lett volna szükség.

Az Obama-kormány azután indított kampányt a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében, hogy egy fegyveres 26 embert – köztük 20 gyereket – gyilkolt meg a Connecticut állambeli Newtown egyik elemi iskolájában. Megfigyelők szerint a fegyvertartás szigorítására vonatkozó jogszabályi indítványok közül egyedül a most megbukott törvénymódosításnak lett volna némi esélye az elfogadásra.

A Fehér Ház bejelentette, hogy a kudarc nyomán Obama elnök helyi idő szerint még szerda este bejelentést fog tenni a fegyvertartás ügyében. A kérdésben mindkét oldal komoly lobbitevékenységet folytatott. A szigorítás mellett a newtowni áldozatok hozzátartozói is felemelték szavukat, a befolyásos Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) pedig ellenkampányt folytatott. A szövetségi felsőház múlt csütörtökön, egy nappal azt követően határozott a fegyvertartási szabályok szigorításának napirendre tűzéséről, hogy két, a fegyvertartást pártoló szenátor, a demokrata Joe Manchin és a republikánus Pat Toomey bejelentette: kétpárti egyezség született arról, hogy kiterjesztik a fegyvervásárlók előéletének ellenőrzését.

A törvénymódosítás arra vonatkozott volna, hogy a fegyvervásárlók előéletének ellenőrzését terjesszék ki azokra is, akik interneten vagy fegyvervásárokon vesznek lőfegyvert. A szövetségi engedéllyel rendelkező fegyverüzletek potenciális ügyfeleivel szemben már a korábbi előírások értelmében is alkalmaztak ilyen szűrőt. Megfigyelők azt már a vita elkezdése előtt borítékolták, hogy már a felsőházban – vagyis még azelőtt, hogy ezek az ügyek a republikánus többségű képviselőház elé kerülnének – el fognak bukni azok a kezdeményezések, hogy ismét tiltsák be a félautomata fegyverek forgalmazását és korlátozzák a tölténytárak kapacitását. Az amerikai kongresszusban 1994 óta nem fogadtak el a fegyvertartásra vonatkozó, jelentősebb új szabályt.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

25 + = thirty one