Tag Archives: SHOOTINGPRESS

Hódok a Bakonyban

Nem mindennapi látvány fogadja a Veszprém megyei Porvára utazókat. A kis településen a hódok rendkívül aktívak. A szakszerű és alapos munkájuknak köszönhetően a helyi kis patakot teljesen felduzzasztották. Veinperlné Kovács Andrea, Porva polgármestere saját maga kalauzolt végig bennünket a hódos ér mentén. A hódok az utóbbi napokban több fát is kirágtak, majd kidöntöttek. A vékonyabb […]

2018 – az elefánt éve a Szegedi Vadasparkban

Most, hogy a lombjukat vesztett fák, cserjék messzi belátást nyújtanak a vadasparki erdőbe, a télen ide látogatók már felmérhetik, mekkora is lesz az állatkert eddigi, közel 30 éves történetének leggrandiózusabb fejlesztése, az indiai elefánt bemutató. Az impozáns épülethez hazánk legnagyobb területű elefántkifutója csatlakozik, amelynek egyik sarkában éppen egy nagyméretű medence építését is láthatják az oroszlánok […]

Kattintson, ha erdőmérnök akar lenni!

Az Erdőmérnöki Kar 2018. január 26-án, pénteken, 10 órakor tartja nyílt napját. Az eseményt a központi campus (Sopron, Bajcsy-Zsilinszky út 4.) szenátusi termében (B épület, 1. emelet) rendezik meg. A megközelítésről ezen a térképen található információ. A nyílt nap kezdéseként a dékán köszönti a megjelenteket. Ezt követően ismertetjük a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információkat. Majd szakfelelősök […]

Medve után farkas ügy?

A magyar sajtó rendre hírt ad a romániai medveállomány garázdálkodásáról, vagyis az Erdélyt, a székely gazdákat sújtó megoldatlan ügyről. Mostanában Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is rettegnek az emberek, mert a megjelenő farkasok már nem válogatnak a zsákmányszerzésben, ezért a szomszédságban igazi pánikhangulat uralkodik. Az utóbbi időben mind gyakoribbak a farkasok által elkövetett támadások szerte a Balkán-félszigeten. […]

Pollenvizsgálat

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt – állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói. Több mint ezer helyszínről vett pollenminták elemzéséből megállapították, hogy egykor Közép- és Észak-Európa több mint kétharmadát fák borították. Napjainkban ez egyharmadára csökkent, bár több […]

Bocsánatkérést vár az agrárkamara a Magyar Közút Zrt. vezetőségétől

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke levélben szólítja fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőségét, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar gazdálkodóktól. A TV2 „Tények” műsorának január 11-i riportjában a cég szóvivője emberéleteket kért számon a gazdákon, amit a kamara vezetője felháborítónak tart. A műsorban elhangzott: „Az egyre több vadbaleset egyik oka a Magyar […]

Dúvadnapok a Balaton-felvidéki Tájegységben

Az apróvad életfeltételeinek javítása érdekében az 513-as számú Balaton-felvidéki Vadgazdálkodási Tájegység területén, főleg a keleti oldalra koncentrálva ragadozógyérítési napok megtartására kerül sor 2018. február 5-10. között. A részvételt vállaló vadászatra jogosultak a fenti időszakban intenzívebben, minden legális eszközt felhasználva (egyéni vagy társas vadászat, kotorékozás, csapdázás) gyérítenék a dúvadat. A Dúvadnapok végén, február 10-én közös terítékkel […]

Legyen ön is fülesbagoly felmérő!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a lakosság bevonásával országos erdei fülesbagoly telelőhely felmérést hirdet, amiben bárki részt vehet. Az MME az egyéni megfigyelők, családok, baráti társaságok mellett különösen az óvodák, az általános és középiskolák részvételére számít január 19-22 között. Az erdei fülesbaglyok különleges viselkedése, hogy a téli időszakban csapatosan keresik fel a települések, különösen […]

Idén sem marad el a fácántenyésztők szakmai napja

Március 9-én, Kecskeméten, a Neumann János Egyetem Tudósházában tartja a Perjési és Társa Kft. fácánneveléssel, fácánvadászattal, és a madarak kihelyezésével kapcsolatos éves konferenciáját. A Cargill Takarmány Zrt., a Tolnagro Kft., az OMVK Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete, az Állatorvostudományi Egyetem Egzotikusállat- és Vadegészségügyi Tanszéke, valamint a Perjési és Társa Kft. szeretettel meghívja Önt szakmai napjára, ahol […]