V4-es vadászíjász memorandum

A Szlovák Vadászíjász Egyesület korábban javaslatot tett a V4-es országok vadászíjászainak közös fellépésére elsősorban az együttes érdekvédelem erősítése érdekében, melynek kezdő lépése egy ezt kinyilvánító Memorandum elfogadása és aláírása. Meghívást kaptunk 2 fő részére az évről évre Szentantal községben a Koháry-Coburg-kastélyban megrendezendő vadásznapon, a Memorandum – előzetes egyeztetés utáni – nyilvánosság előtti ünnepélyes aláírására.

Egyesületünket Bánszki Gáborral képviseltük. A szlovák vadászíjászok Selmecbányán nagyon szívélyesen fogadtak. Este egy baráti vacsorán és megbeszélésen vettünk részt, ahol jelen volt a Szlovák vadászkamara elnöke, Lebocki Tibor és titkára, Suba Imre, valamint a helyi Erdészeti Szakközépiskola igazgatója, Stefan Jakubik, a Szlovák Vadászíjász egyesület elnöke, Stefan Miko alelnök, Molnár Gábor, külkapcsolatok és sajtó felelőse, Gajdos Tamás és Dusan Horvát. Csehország vadászíjászait Alexandr Vraga elnök úr képviselte. Az OMVK elnöke, Jámbor László is meghívást kapott a vacsorára, de családi okokra hivatkozva nem vett részt, sem a vacsorán sem a vadásznapon, ahol a kamarát Bajdik Péter főtitkár képviselte.

Másnap, augusztus 31-én került sor a Memorandum aláírására a nagy múltú Szlovák Országos Vadásznapon, a színpadon, a média nyilvánossága előtt az aláíró elnökök memorandumot méltató rövid beszéde után. Köszönjük szlovák vadászíjász barátainknak a kezdeményezést, melynek céljaival egyetértünk. Tekintve nem csak földrajzi közelségünket, szomszédságunkat, azonos előzményű és korú demokráciánkat, hanem az előbbiekből és sok százados együttélésünkből eredő hasonló, mondhatni azonos kultúránkat, és vadászati hagyományainkat, melyek mind az együttműködésre predesztinálnak.

Az aláírást követően a Szlovák vadászíjász egyesület standján Jakubik elnök úr javaslatot tett az elkövetkező lépésekre. Elsőként egy átfogó felmérést készítenének a nyíllövés hatékonyságának vizsgálatára a saját (kb. 100) és a memorandumot aláíró országok vadászíjászainak adatainak alapján. Ebben, tekintve három évtizedes lehetőségeinket, nagy segítséget tudunk nyújtani. Az egységes táblázatba foglalt adatokat a Zólyomi Erdészeti Egyetemmel együttműködve dolgoznák fel. Második lépésként egy Közép-Kelet Európai oktatási centrum létrehozását vettette fel, melynek részletei még kidolgozásra várnak. A javaslat tartalmával mindkét küldöttség egyetértett. Szlovák és Cseh vadászíjász barátaink most állnak hazájukban a vadászíjászat teljeskörű legalizálásának küszöbén, megelőzve sok, tőlünk nyugatra eső országot. Törekvéseik eléréséhez sok sikert kívánunk, munkájuk segítségeként megosztjuk három évtized alatt összegyűlt tapasztalatainkat.

Ezúton is köszönjük mind a kezdeményezést, mind a szívélyes és pazar vendéglátást. Látogatásunk során- úgy véljük – nem csak hivatalos kapcsolatfelvételre került sor, hanem igazi vadászíjász barátokra is leltünk.

Ambrózy Árpád elnök
Magyar Vadászíjász Egyesület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

54 − = forty nine