Az élőhalottak inváziója még ugyan várat magára, de az emberiség már most is elegendő eszközzel rendelkezik, hogy megfékezhesse a zombikat. A piaci rést meglátva a nagyobb fegyvergyárak illetve lőszergyártók sem tétlenkednek, így a hullám elején könnyesre röhöghettük magunkat a Hornady videóján, aztán számos nagy cég mellett a Ruger és a Taurus is piacra dobta saját zombiirtásra dedikált fegyvereit. Természetesen a kisebb fegyvercégek sem akarnak kimaradni a jövedelmező őrületből, így most az 1951-ben alapított YHM (Yankee Hill Machine) is elkészítette saját eszközét az élőhalottak leküzdésére.
Az SOC-150 Zombie Hunter igen szemrevaló összeállítás, a zöld festés mellett azonban számos kiegészítőt kimondottan ehhez a modellhez fejlesztettek házon belül, így az első és hátsó irányzék, a lángrejtő és az ágyazás sem volt kapható a cégnél ebben a formában. A Zombie Hunter .223 Remington (5,56x45mm NATO) kaliberű, félautomata, AR-15 alapokon nyugvó karabély, gyárilag 16 colos csővel érkezik. A fegyver ajánlott fogyasztói ára 1550 dollár.
forrás: www.yhm.net